.... never give up...

Ma este ott jártam, hogy feladom. Feladom a fősulit mert iszonyat elfáradtam és most este rádöbbentem, hogy ma kellett volna vizsgázni és nem holnap. Sírtam.
Ima
telefon
Ima
telefon
Ima telefon

Pedig nem mentem fel direkt Tibivel Bp-re, mert úgy voltam, hogy tudok még ma este is tanulni és holnap a vonaton is. Nos, így még nem jártam. Ennyi évesen és ismét Isten figyelmeztet: SOKKK!!!!

Mára böjtöt is hirdettem, hogy nem beszélek, erre még ide is írok.

Felhívtam Irénke nénit és emlékezetet arra, hogy Jézus mennyire szenvedett értünk és hallja a sóhajunk is. János bácsi nagyon beteg, én meg nyigok itt a vizsga miatt. holott ez annyira bagatell, annyira csak egy pillanat és Isten intézkedik.

Így most fél tíz felé már Tibit is felhívtam, aki már tudta, hogy tanulok és nem hívogatott. Na erről ennyit.


Az elmúlt szeptemberben négy hónapja kérdezte meg  hogy megismerkednék - e vele. Négy hónap s nekem úgy tűnik, mintha négy év lenne. Most is elpanaszoltam neki a búmat és még mielott indult dolgozni beugrott és imádkoztunk. Valahogy nem hallgatott még meg... de inkább úgy érzem magam mint az Emmausi tanítványok. a láthatókra nézek, holott a láthatatlanok inkább fontosabbak.

Szunyálok most már, Isten tudja..


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Alkalmazkodni?!.

mára befejeztük

Mindent megpróbáltam...