Már csütörtök van...

Azt hiszem a szokásosnál gyorsabban szalad az idő. Akiket szeretünk, ahol jól érezzük magunkat, ott mindig mintha express jelzővel illetnék az idő múlását. 

Igaz sejtettem, hogy a nyári időszak az ismét peregni fog a sok esemény miatt, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire gyors iramban. Amikor a repülőn vagy a buszon ültem ide felé, olyan volt, mintha nem is velem történt volna, mintha csak egy szemvillanás lett volna: felültem a csatlakozásra, s hiába mellettem csacsogtak, már aludtam. Vagy első este is mikor megérkeztem, simán elaludtam s nem zavart semmijen zaj, vagy hang... 

Igyekszem magam összeszedni, igyekszem magam kicsit fittebb állapotba keriteni, de a tegnapi trambulinon és a sétákon kivül erre még nem került sor. Satrafával fogadtam, hogy versenyezzünk, hogy aki hamarabb abbahagyja az ugrálást a trambulinba, annak az akarata érvényesül: az én kérésem az volt, hogy ha én győzők, akkor kiszállhatok végre. Végülis elestünk és jött a nagy satrafa, aki megmentett:) Viszon sokat nevettünk!:) Satrafa kamaszodik, minden érdekli és vannak érzékeny területei. 

Próbálok itt körvonalakban leirni, hogy is telt a hét, de hiába, annyi minden zajlik, annyi minden történik, pedig csak a hétköznapok nyitják egymás után az ajtót. Ma ahogy dátumot irtam nem hittem el, hogy 21. van. Bizony ám. 

Közben olvasom a szakdoga könyvet, az ünnepekről. Jó dolgok vannak benne, ismét elgondoldolkodtam. Az ünnepek azért kellenek, hogy megszakitsák a hétköznapok monotonságát, hogy kiemelkedjenek a mindennapi taposó malomból. Szerintem az utazás a távolság is ilyen, Van idő és van lehetőség átgondolni dolgokat. Van hogy letisztulnak, kikristályosodnak, van hogy csak kicsit jobban, egy egy réteg tisztul le. Mégis jó! ...