A házasság misztifikálása

.. az elmúlt héten sok lehetőség volt, hogy beszélgessünk drága barátnémmal. A konklúzió a bejegyzés cime, hogy szerinte: misztifikálom a házasságot. Végül is lehet van benne valami. Ezt most nem vesézem ki... esténként megnéztünk pár filmet is, ami között az általuk csak "sötömi"-nek becézett vitte a primet eddig:) Ez a nyelv már elég jól megy :) 

Eddig is töltöttünk már együtt sok időt, de minden alkalommal van valami, ami új ami más. A satrafák továbbra is lenyügőzőek, ha egyből nem is de kettőből már le  tudnak venni a lábamról, ha valamit el akarnak érni:) Reggel arra ébredeni, hogy valaki, majd újabb valaki lekászálódik az emeletről, s mielőtt még egy másik dimenzióba kerül a kütyük világába, előtte még odabújik hozzám és megvitatjuk, ki mit álmodott:) vagyis ki mit álmodik még .. mert nem mindig sikerül megelőzni őket, hogy felébredjek. Ezek után elindul a reggel, elindulok kávét késziteni és imádkozok mig ők a kütyüt nyomkodják. Persze közben kommunikálunk is, mert azt kell. S innentől kezdve felgyorsulnak a percek és a reggeli után már azt is irhatnám, hogy egyből a vacsora és mesénél járunk, de olyan jó megélni minden percet, még ha gyorsnak tűnnek is. Miért van az, hogy akikkel jól érzed magad, azokkal igy elrohan az idő. 

Megnéztük az About time filmet is. A tézis mondat belőle: élj minden napot úgy, mintha újra élnéd. Mivel ez nem lehetséges épp ezért kell, minden napot úgy megélni, hogy csak az egy van belőle és a legtöbbet kihozni belőle. Nos, ettől én fényévekre vagyok :S Viszon ezt a mostani időszakot nem csak tervezésre, nem csak átgondolásra Kaptam, hanem tanulni is. S itt visszakanyarodok a bejegyzés cimére. Lehet, hogy néha valóban misztifákolom a dolgokat. Próbálom, nem ez nem is jó szó, nem pórbálom, szeretném megpróbálni változtatni ezen. S eljutottam odáig, hogy lehet, hogy valóban tett is kell, hogy kövesse az imát. Az tény, hogy idáig már többször is eljutottam, hogy ne csak beszéljek, hanem tegyek is, s talán tovább is.. mégis változás eddig nem történt. Pont, kettőspont, kérdőjel, ezek az irásjelek illenének most ide. 

Más téma: a satrafákkal sokat nevetünk, az anyukájuk is mindig megnevetett a nevelési stilusával. Mindig eléri, amit szeretne náluk, mindezt szeretettel és humorral némi csipkelődéssel megspékelve. 

Nagyon hálás vagyok értük, s mindig imádkozom értük, hogy az az Isten akit nagyon szeretek, vigyázzon rájuk ... vezesse őket. ... 

Jut eszembe még nem imádkoztunk együtt a satrafákkal pedig már kérte a nagyobbik. Bár lehet, csak motiváció volt a részéről, hogy elérje a célját:)))) 

A mai nap voltak tervek amik másképp alakultak, de eljutottunk egy játszótérre, ami elsőnek szokványosnak tűnt. Kedvesnek. Semmi extra, sőt.. aztán mikor megkérkezünk. E. alszik, persze, Anyukája egyből hátrakiált, "E. megérkeztünk egy játszótérre, ki akar játszani" s persze mondanom sem kell, E.-nek már is kipattan a szeme és már a következő percben nyargal a játszótéren. Minket is rávesz, hogy próbáljunk ki dolgokat, csússzunk le, üljünk fel. Jókat szédikézünk a pörgővel, itt sem kell mondani, hogy a legkisebb satrafa hajtja a lábával és majd el szédülök, :) nevetünk. Hála hála hála  minden egyes élményért, minden egyes nevetésért. 

Hála az együtt töltött időért, a közös trambulinozásért, a sétákért, főzésért, filmezésért, beszélgetésekért, tanácsokért, meghallgatásokért, kreativkodásokért, s tényleg csak hála hála és hála tölti be a gondolatom a szivemet. Azon gondolkodom, hogy milyen aranyos mondásaik voltak a gyerekeknek. S pont ma meséltem el, hogy J. - vel elszaladtunk a boltba. Colát néztem a pizzához s mikor lemeltem a polcról, kivette a kezemből visszatette és ezt mondta: " nem szabad, apa azt mondta, hogy méreg." - s mennyire igaza is van az apukájának és ő, mennyire fontosnak tarjta és elhiszi amit ő mond. :) A cola csak kilengés volt, s mégis ebből látom, hogy mennyire jól nevelik őket. J. amúgy is betartja a szabályokat, a rágót is mondta, hogy lakásban nem ehetnek. :) Pedig nem is voltak ott a szülők! :) 

Végülis arra jutottam, hogy misztifikálás ide, vagy oda, őket nézve a drága barátnémata férjével és a három csemetével, az a következtetés: megéri. Megéri, a család leginkább minden egyes moccanatával, mert ezek ám apró moccanatok, de ebből a sok sok apró részből áll össze az a csoda, amit itt tapasztalok és részese lehetek, ha még a felelőség nem is az enyém... látom a törődést, a látom a sok sok áldozatot a szülők részéről és látom a sok sok szeretet, amit apró kezek ölelése, kézfogása, huncut mosolyok sora, kedves hangon való , " légyszi" szavak ismétlése ad minden nap. 

Misztifákció ide vagy oda mégegyszer leirom: szerintem megéri a család. :) S persze utóiratban hozzáteszem, ezért tenni is kell...