Kimondatlan szavak, legépelt gondolatok.

 Eljött a feltöltődés időszaka. Egyszerűen szeretem. Karácsony után vagyunk két nappal és mondhatni ismét csak mintha valami gyorsvasúton ült volna az ember úgy illantak el az ünnepi napok és amik követték őket. 

Időben nem is tudom hol kezdjem, annyi minden kavarog a lelkemben. Talán ott, hogy év vége lévén újból a számadást végzek, ami már megszokott és talán az is megszokott hogy minden napot átgondolok, hanem este akkor reggel. Ma mégis ismét tanultam valami újat: a számadáskor gondoljam végig: mennyi időt töltöttem magamra, mennyit másokra és mennyit Istennel. Ezek arányának a felbomlásakor ugyanis egyensúly zavar támadhat az ember életében. Egyik sem jó ha túlsúlyba kerül, vagy egyáltalán kikerül belőle. S most inkább a magam és Istennel töltött időszak kerül előtérbe. S nagyon várom, hogy mit is üzen mi az amire ismét munkába hív majd, ahogyan vártam szenteste is, hogy mit mond nekem személy szerint. 

Az idén nem a megszokott menetrend volt. Szerettem volna eljutni valahova szenteste akár templomba, akár gyülekezetbe. Mivel azonban a mi gyülinkben nem volt alkalom, javasoltam T.-nek hogy látogassunk el egy ref. gyülekezetbe. Szokás szerint nem volt ellenvetése. Valahogy mégis másképpen alakult. T. anyu jó katolikus lévén egy kicsiny faluban szokta tölteni a szentesti alkalmat s most mi is csatlakoztunk. Élő betlehem volt a kicsiny falu, kicsiny templomában s benne sok - sok ember énekelte a régi jól ismert énekeket. S nem csak az énekek voltak felemelőek, nemcsak az hogy egy régi épületben összezsúfolódott egy kicsiny nyáj, hanem az ige, amit felolvastak s az a rövid, de annál inkább jól szívbe vésődött pár gondolat amit kaptam. 

Az egyik ilyen gondolat, hogy Istennek terve van velünk emberekkel és van rendeltetésünk. Ahogyan egy gyertya sem azért van, hogy ne gyújtsák meg és egész életében egy szép gyertya maradjon. Így mi sem azért vagyunk, hogy csak egy kirakatban éljünk, szépen becsomagolva. Továbbá, hogy merjünk szeretni, merjünk nyitni mások felé, mert ha meg is sérülünk mégis csak helyre jövünk majd, s mit érne az ha csak magunk lennénk. 

Ezután ma hallgattam egy előadást az örömről. Magam sem tudom, hogy választottam az előadót és miért pont ezt, csak az tudom hogy ő is nagyon gyakorlatias volt ahogyan az előző szószóló. Úgy megjegyeztem hogy miket mondott, hogy T.-nek is sokat idéztem belőle és másnak, akivel ma találkoztam. Mert annyira egyszerű dolgokat mondott, akárcsak csak a szorzótábla. Ezeket az egyszerű dolgokat is ismeri az ember és van hogy alkalmazza is. Mégis van hogy elfelejtjük és az egyszerűből igencsak bonyolult képleteket faragunk magunknak. A tőle vett egyik gondolat : találkozni önmagunkkal. Szoktunk - e elcsendesedni, találkozni saját magunkkal, vagy mindig kell valami ami szóljon, kell valamivel elfoglalni magunkat. Ha napjában csak 20 percet elcsendesedne mindenki, akkor mennyivel másabb lenne a világ. S valóban, ha csak magamra gondolok, mennyivel másabb úgy egy napom s mennyivel másabb most is, hogy csendben vagyok. Nem szól a dobozok egyike sem. Hanem csak a karácsonyi fények világítják meg a szobát s a monitor jelzi még, hogy nincs alvás. 

S tovább folytatva a gondolatot, milyen érdekes: hang nem hagyja el a számat és mégis beszélek. Beszélek az ujjaimmal, mind a tízzel. Mindegyik tudja melyik betű tartozik hozzá és tudja, hogy mikor következik. Különös találmánya Istennek az emberi kéz, amely nem csak a klaviatúrát képes irányítani, hanem oly sok funkciót lát el. 

Tegnap például kapaszkodtam vele. Ezt még le kell magamnak jegyezni ide. Igen, tegnap volt az nap, amikor felmértük a terepet a tavaszi kiránduláshoz, amit már a népekkel együtt fogunk véghez vinni. Felvetettem ugyanis, mi lenne ha Tarcalról átmennénk Tokajra. Nem is kellett több a felvetéshez s elindultunk. A Krisztus szoborig nem is volt gond. Az idő szép volt a tempót is bírtam. Mindenki jól érezte magát. Hozzánk csapódott még N. és a három gyerek s plusz egy kutya, így mint a tanítványok lettünk 12-en. Klassz volt. E. aki reggel fél nyolctól estig bírta a dumát s volt mit mondania s persze mégcsak kilenc éves azt kérdezte az egyik éppen elcsüggedt fáradt tagjaimat alig bírtam összerendezni állapotomban: te mit fogsz csinálni ha hazaérünk? Kedvesen azt válaszoltam: sajnos még nemhogy haza, a hegyre sem értünk fel, mert kb. Krisztus szobrot már minden oldalról láttuk csak alulnézetből nem, mikor megtaláltuk a piros jelet amit követni kellett. S akkora már régen elmúlt dél is szóval volt aki már úgy vélte Tokajban alszunk ha így haladunk, azaz nem haladunk tovább. S végre mikor már volt némi remény, hogy jó úton vagyunk, jöttek a gödrök, a kövek, a gyökerek és minden amitől a lábad akad, csúszik, de hát ez egy túra volt és nem is a legrosszabb így utólag. Mire felértünk a hegytetőre már sietni is kellett lefelé és mire lekúsztunk a hegyoldalon már a telehold világította az utolsó szakaszt. 

Tyű! Nekem kicsit kihívás volt, mert tartottam, hogy bírom az emelkedőt, hogy mennyire fogja bírnia  tüdőm. Ahhoz képest nem is az volt a megterhelő rész, hanem inkább a nem tudjuk hogy merre van a turista jelzés rész akasztott ki. Ezen a ponton azt mondtam, hogy forduljunk vissza és nem is érdekel az egész. S végül amikor háromszor is elcsúsztam a vége felé azt mondtam T-nek hagyjon ott én már nem akarok lemenni a hegyről én már nem akarok innen felállni. Szegénykém nagy nehezen felvarázsolt a földről és úgy ahogy voltunk végül beültünk még vacsorázni is. 

Írnom sem kell, izomláza van a lábamnak. A hegyről való lefelé haladás talán fárasztóbb volt mint a felfelé jutás. Több mint 25000 lépést tettünk meg s a végén már nem is tudom mi az ami tovább lendített. Ma átértékeltük a helyzetet és megállapítottuk hogy sem T. sem én nem vagyunk formában, s nevettünk egyet. Tegnap a hegyről lejutva közöltem a tesómmal, hogy nem fogok túrázni a népekkel tavasszal. Ma már kicsit átértékeltem, majd edzek előtte. :) Nos ezen most is hangosan nevetek. :)) 

Többet kellene lenni a természetben. Csak úgy, csak feltöltődni. S milyenek vagyunk? Ma mondom gyorsan tudjuk le a bevásárlást is és az én drága csavarkirályfim mit talált az egyik üzletben? Egy csavart behajtó és kihajtó - nem tudom mi a hivatalos neve- készletet. Így lett egy újabb a gyűjteményébe. Egyet kértem tőle: tegye el és legyen helye! 

Nos, úgy hallom a cipők mosása is befejeződik mindjárt. Ez még a tegnapi nap utórezgése. A napnak is lassan vége ahogy az évnek is. Remélem még lesz rá mód, hogy írjak... lesz mit írnom a csendben.