Jó régen már...
Jó régen már, hogy tervezem, hogy eljutok ide és leírom a gondolataimat.
Jó régen már, hogy nem sikerül, pedig március 16. óta itthonról dolgozom.
Ez az első olyan tavasz amikor a fennforgások ellenére, megéltem, hogy láttam, hogyan változik a természet, hogyan élednek újjá a növényeink, hogyan alakul át a természet. Máskor mindig csak egy - egy pillantást sikerül elkapni belőle, most az egészet megélhettem valóságban. S arra jövök rá, már ennyi idő elteltével, hogy nincs idő megélni a pillanatokat, nincs idő elvégezni azokat az apró dolgokat amiket csak tervezünk s mindig csak terv marad. Kicsit elcsépelt sorok, mégis valahogy azt érzem, azt élem, hogy a saját életemben nekem megélni a pillanatokat, a perceket, órákat, és napokat. S azt veszem észre, apránként mindig eljön az amit várunk, amit kitűzünk célul.
Nos, nem is tudom, hogy mi a cél. Nem tudom, hogy miket is helyezzek előtérbe. Talán a kapcsolatokat, amik, most annyira ellaposodtak, eltűntek, mert mindenki otthon maradt. Talán a ...
Túl sok időm nincs itt pötyögni, mégis talán vagy nem talán az Istennel való kapcsolatom az ami fontosnak tűnik. A Vele való kapcsolat ad megnyugvást a kihívások idején, a megpróbáltatások idején is. Oly sok minden eltörpül Mellette, oly sok minden az utolsó helyre kerül a Vele való beszélgetés során. Mert rádöbbenek, hogy amiért küzdök, amiért oly sokat teszek, az mind- mind itt marad. Persze nehéz egyensúlyozni, nehéz megtalálni az aranyközéputat, hogy az ember megtegye, amit kell és felesleges dolgokkal ne foglalkozzon.
Például most több időm jutott a lomolásra és a takarításra. Döbbenetes, hogy bármid amid van, azt karban kell tartani. Semmi sem marad tiszta magától, semmi sem marad örök, mindent újítani, javítani, kezelni, vagy végső soron selejtezni kell. Hm??? Akármit veszek, főleg elektromos kütyüt, az mind mind előbb utóbb elhasználódik, elkopik, nem lehet kapni hozzá alkatrészt, mert már nem gyártanak hozzá ... stb. Nem hiába van, hogy már nyugat - európában régóta trend a lomtalanítás. Szerintem itthon, még mindig nem értük el azt a szintet, főleg nem a saját családom, akik már így nevelkedtek: még jó lesz valamire. Így gyűjtögetünk és gyűjtögetünk és mindent felhasználunk... vagy majdnem mindent, mert vannak dolgok amiket még a jó lesz valamire kategóriába tárolunk és néha arrébb tesszük. Jó nem? Nos, nekem rájöttem, hogy erre se erőm, se kedvem, időről már ne is beszéljünk. Ezért a jó lesz még kategória nekem át szokott alakult arra hogy jó lesz még valaki másnak és tovább adom és most is. T. ruháit ismét átnéztem. S mivel helyünk kevés s nincs szükség dolgokra az övéből is most szelektáltam ismét. Csak amit valóban lehetett. Ült egy nehéz munka nap után az ágyszélén , éppen szotyolázott, már láttam, hogy "kicsit néz", majd el alszik s akkor elkeztdtem neki egyesével mutogatni amit én úgy gondoltam, már nem fogja hordani. Ő pedig kitartóan válaszolt a kérdéseimre. Ha néha fennakadtunk, mert valamit még akart tartani, akkor plussz kérdésekkel bombáztam és ha kitartott akkor ok. ..
és innen folyt köv.
Jó régen már, hogy nem sikerül, pedig március 16. óta itthonról dolgozom.
Ez az első olyan tavasz amikor a fennforgások ellenére, megéltem, hogy láttam, hogyan változik a természet, hogyan élednek újjá a növényeink, hogyan alakul át a természet. Máskor mindig csak egy - egy pillantást sikerül elkapni belőle, most az egészet megélhettem valóságban. S arra jövök rá, már ennyi idő elteltével, hogy nincs idő megélni a pillanatokat, nincs idő elvégezni azokat az apró dolgokat amiket csak tervezünk s mindig csak terv marad. Kicsit elcsépelt sorok, mégis valahogy azt érzem, azt élem, hogy a saját életemben nekem megélni a pillanatokat, a perceket, órákat, és napokat. S azt veszem észre, apránként mindig eljön az amit várunk, amit kitűzünk célul.
Nos, nem is tudom, hogy mi a cél. Nem tudom, hogy miket is helyezzek előtérbe. Talán a kapcsolatokat, amik, most annyira ellaposodtak, eltűntek, mert mindenki otthon maradt. Talán a ...
Túl sok időm nincs itt pötyögni, mégis talán vagy nem talán az Istennel való kapcsolatom az ami fontosnak tűnik. A Vele való kapcsolat ad megnyugvást a kihívások idején, a megpróbáltatások idején is. Oly sok minden eltörpül Mellette, oly sok minden az utolsó helyre kerül a Vele való beszélgetés során. Mert rádöbbenek, hogy amiért küzdök, amiért oly sokat teszek, az mind- mind itt marad. Persze nehéz egyensúlyozni, nehéz megtalálni az aranyközéputat, hogy az ember megtegye, amit kell és felesleges dolgokkal ne foglalkozzon.
Például most több időm jutott a lomolásra és a takarításra. Döbbenetes, hogy bármid amid van, azt karban kell tartani. Semmi sem marad tiszta magától, semmi sem marad örök, mindent újítani, javítani, kezelni, vagy végső soron selejtezni kell. Hm??? Akármit veszek, főleg elektromos kütyüt, az mind mind előbb utóbb elhasználódik, elkopik, nem lehet kapni hozzá alkatrészt, mert már nem gyártanak hozzá ... stb. Nem hiába van, hogy már nyugat - európában régóta trend a lomtalanítás. Szerintem itthon, még mindig nem értük el azt a szintet, főleg nem a saját családom, akik már így nevelkedtek: még jó lesz valamire. Így gyűjtögetünk és gyűjtögetünk és mindent felhasználunk... vagy majdnem mindent, mert vannak dolgok amiket még a jó lesz valamire kategóriába tárolunk és néha arrébb tesszük. Jó nem? Nos, nekem rájöttem, hogy erre se erőm, se kedvem, időről már ne is beszéljünk. Ezért a jó lesz még kategória nekem át szokott alakult arra hogy jó lesz még valaki másnak és tovább adom és most is. T. ruháit ismét átnéztem. S mivel helyünk kevés s nincs szükség dolgokra az övéből is most szelektáltam ismét. Csak amit valóban lehetett. Ült egy nehéz munka nap után az ágyszélén , éppen szotyolázott, már láttam, hogy "kicsit néz", majd el alszik s akkor elkeztdtem neki egyesével mutogatni amit én úgy gondoltam, már nem fogja hordani. Ő pedig kitartóan válaszolt a kérdéseimre. Ha néha fennakadtunk, mert valamit még akart tartani, akkor plussz kérdésekkel bombáztam és ha kitartott akkor ok. ..
és innen folyt köv.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése