... folyamatos változás...

 Reggel van. T. elindult dolgozni, elolvastam a napi áhítatokat és úgy érzem írnom kell. Régen írtam. 

Sok minden történik, nehéz ez az időszak mindenki számára, megváltozott az életünk, megváltozotak körülményeink, az ember rádöbben, hogy mégsem azt csinál amit akar, hanem igenis vannak korlátok. 

Korlátok: mire jó a korlát? Mire jó a határ? Bezár vagy egy akadály a lehetőségek előtt? Nem kell sokat gondolkodnom, hogy azt mondjam, ez inkább egy védelem, egy immunrendszer, amely segít helyre állítani, megvédeni, ami már meg van. Ez az év mindenki számára feszültséggel kezdődött, ami változássá alakult át, változnak az emberek, a szemlélelet mód. Egy lehetőség amely a figyelmet a sokról a kevésre irányítja, a lehetről, a biztosra, a keresésről, a megtalálásra, a békételenségről, a békére, az őnzőségről a szeretetre és még sorolhatnánk, kinek mi van most az életében jelen. Nekem is Isten konvertálja át a gondolataimat, a makacsságomat az elengedés felé, a sértődésemet, a szelídség és alázatosság felé. 

Kicsit bevilágított, mi is van a felszín alatt, a bőröm, az izom a csont között. Mi az ami felszínre tör a mélyből és nem csak fecsegés takarja el. Sokszor védem az igazamat, a helyes utat, a helyes tetteket, aztán rájövök a helyes szót nem én alkotom meg, hanem Isten. Az Ő szemével már teljesen máskép látszanak a dolgok, a helyes út már átváltozik hála teli úttá. Visszatérve, hogy mi is rejtőzik a bőr és a csont között az izmok és a többi test alkotó elemein kívűl: az énem. S erre kérdezett rá vasárnap Isten: ki vagyok én? 

Azonkívűl, hogy van egy nevem, van már egy út mögöttem, amit megtettem, amiben sok szép és kedves emlék sorakozik, a sok emberi kapcsolat, beszélgetések, tapasztalat és tudás mind megférnek egymás mellett eszembe jut, hogy persze a legfontosabb az Istennel való kapcsolat, ami volt, ami van, .. ami lesz... s ide érkezve ismét lecsillapodok, s az ige amit oly könnyedén poszotoltam ki nem rég, életté válik: nem a félelem lelkét adta, hanem a szeretet, a józanság és a erő lelkét. 

S innen kezdve a felszínre törő aggodalom, mi lesz ha.. mit csinláljak kérdések, máris Hozzá vezetik a gondolataim, a figyelmemet, mit is felel a panaszomra, mit is felel arra, hogy mit mondanak mások. 

Elkezdtem egy könyvet a Határaink címmel olvasni. S egyre jobban arra kell figyelnem, hogy határainkat Isten segít megőrizni, s nem az emberek. A határainkat, nem mások, hanem egyedül mi az aki megszabjuk s a döntés a mi kezünkben van meddig kit engedünk be  s meddig toljuk, ha tenni kell. 

Kicsit filozófikus reggel lett, pedig egyedül azt szeretném megírni, hogy aki vagyok az mind Isten dicséri teljesen. Az egyszeri, megismételhetlen teremtménye, aki betölti amire Ő elhívta.