Isten mindig tudja mire van szükségünk...
Visszakanyarodok a tegnap estéhez. Nagyon hálás vagyok, ha nehéz is volt, mégis hála... ma reggel sem ment még a kommunikáció. Néha befagy a hang a torkomban és dolgokra nem tudok reagálni. Más kiabál, vagy elmondja a magáét. Nekem bent akad a torkomon a szó s csak Istennek tudom kimondani. S így telt el a tegnap este. Neki adtam magunkat, a helyzetünket Istennek.
Reggel még két mondatot váltottunk Tibivel, de tudtam neki is és nekem is sok a dolgom ezért rohantam is a suliba. Gabi felajánlotta, hogy átnézi még velem a dolgozatot. Nos. Mennyire igaz, hogy az ember arcára van a írva a lelki állapota. Beszaladtam még a bankba és ott a pénztáros néni rámkérdezett: "Mi ez a nagy sóhaj? Látom nincs jó kedved." Nem rejtettem el véka alá a lelkiállapotom, de ránéztem és eszembe jutott, az ő férje nem él, fiatalon hagyta itt nemrég a családot. Akkor mit pampogok itt dolgokon? Hát elszégyelltem magam.
Haladtunk ma, Gabi segített, aztán dolgoztunk és dolgoztunk. Aztán É. mondta h üljünk le hozzá egy kicsit szeretne valamit mondani. Hozzátettem remélem valami jót mond, mert már sok volt az utóbbi időben .. nos ismét pityeregtünk, olyat mondott. A szívem sajgott ahogyan beszélt. Nekem már könnyem nem nagyon volt, de úgy éreztem, s azért imádkoztam, hogy ne kommentáljam a dolgokat, csak imádkoztam magamban, h mit is mondhatnék. -S mégis Isten békességet adott a szívembe.
Aztán haladtunk tovább, ebédelni nem jutottam el, de ennyi gondom legyen.. s ülünk hetedik órában, a nyolcadik senyved a témazáró utolsó rugásainál, amikor halljuk, hogy felülről valami leesik kint az udvaron. Az ablakból kihullott egy darab a rózsaágyásba. Még jó, hogy... volt a reakció. Talán lesz már végre ajtónk és ablakunk is.. egyszer:) Hiszem, hogy Isten angyalokat állít oda, mert tényleg csak a lélek tartja össze.
Ezek után rohanás és nyomtatás bla bla .. bejutottam a városba. S volt egy fél órám amikor végre már nem a szakdogán ültem hanem a külmissziós kurzust bizgerálhattam. A legnagyobb meglepetésemre még a felület sem találtam ahol bekellett lépnem, nem hogy.. persze nem emlékeztem a jelszóra amit első alkalommal kreáltam, végül is valamit már sikerült reflektálni. Van még két órám éjfélig, hogy irjkáljak valamit. Ma van a határidő természetesen, mikor is lehetne?:)
S kész lett a dogám, bekötve és alíg tudtam belelapozni, mert már dobtam is postára. S tudom érzem, hogy nem Tőlem volt. S mindezek után hat múlt öt perccel, elmentem MET-be bibliaórára. Kellett a lelkemnek. Kellett a feeling, de nem is az, hanem a közvetlen, szemben lenni Istennel. Hallgatni amit mond, amit üzen a lelkészen keresztül. Hála. Efézus 6:1-4 ig. Engedelmesség a gyermekek felől és az apai nevelés felelőssége. Erről volt szó.
Hm... Volt egy nagyon jó példa arról, hogy hogyan tudunk nevelni. A kis gyermeket még könnyebb, neki még elmagyarázhatod, hogy ha hideg van akkor vegyen fel sapkát és előbb utóbb megérti. Egy húsz éves meghallgatja az intelmeid, de már nem biztos, hogy meg is fogadja és vesz fel sapkát. S van olyan is, amikor egy 93 éves mamika mondja a 70 éves fiának, hogy ne felejtsen el sapkát sálat venni. Érdekes volt végiggondolni, kivel mit lehet. S nekem ez már a felsőben sokat számít. Egy hetedikes és egy ötödikes teljesen más.
Végül hétkor végeztem s Tibi keresett már, csak nem hallottam, Megkérdezte, merre vagyok, mert ő hazahozta édesapát a favágás után. Felajánlotta, hogy megvár, vagy bejön értem. Ez utóbbi volt. Sajnáltam, mert tudtam, hogy fárad, de azt is tudtam, hogy a tegnapi nézetes eltérésünk után, szüksége van neki és nekem is, hogy ne csak telefonon beszéljünk. Mit mondjak erre? Azt, hogy tegnap nem gondoltam volna, hogy ma így fog végződni. Kegyelem és hála...
Hála Tibiért, hála a favágásért, hála a szakdoga leadásáért.
Istennek nincs lehetetlen. Nincs.
Ami még ma újból a szívembe íródott: "Akinek nincs bölcsessége, kérje Istentől, aki készségesen adja." Ámen
Reggel még két mondatot váltottunk Tibivel, de tudtam neki is és nekem is sok a dolgom ezért rohantam is a suliba. Gabi felajánlotta, hogy átnézi még velem a dolgozatot. Nos. Mennyire igaz, hogy az ember arcára van a írva a lelki állapota. Beszaladtam még a bankba és ott a pénztáros néni rámkérdezett: "Mi ez a nagy sóhaj? Látom nincs jó kedved." Nem rejtettem el véka alá a lelkiállapotom, de ránéztem és eszembe jutott, az ő férje nem él, fiatalon hagyta itt nemrég a családot. Akkor mit pampogok itt dolgokon? Hát elszégyelltem magam.
Haladtunk ma, Gabi segített, aztán dolgoztunk és dolgoztunk. Aztán É. mondta h üljünk le hozzá egy kicsit szeretne valamit mondani. Hozzátettem remélem valami jót mond, mert már sok volt az utóbbi időben .. nos ismét pityeregtünk, olyat mondott. A szívem sajgott ahogyan beszélt. Nekem már könnyem nem nagyon volt, de úgy éreztem, s azért imádkoztam, hogy ne kommentáljam a dolgokat, csak imádkoztam magamban, h mit is mondhatnék. -S mégis Isten békességet adott a szívembe.
Aztán haladtunk tovább, ebédelni nem jutottam el, de ennyi gondom legyen.. s ülünk hetedik órában, a nyolcadik senyved a témazáró utolsó rugásainál, amikor halljuk, hogy felülről valami leesik kint az udvaron. Az ablakból kihullott egy darab a rózsaágyásba. Még jó, hogy... volt a reakció. Talán lesz már végre ajtónk és ablakunk is.. egyszer:) Hiszem, hogy Isten angyalokat állít oda, mert tényleg csak a lélek tartja össze.
Ezek után rohanás és nyomtatás bla bla .. bejutottam a városba. S volt egy fél órám amikor végre már nem a szakdogán ültem hanem a külmissziós kurzust bizgerálhattam. A legnagyobb meglepetésemre még a felület sem találtam ahol bekellett lépnem, nem hogy.. persze nem emlékeztem a jelszóra amit első alkalommal kreáltam, végül is valamit már sikerült reflektálni. Van még két órám éjfélig, hogy irjkáljak valamit. Ma van a határidő természetesen, mikor is lehetne?:)
S kész lett a dogám, bekötve és alíg tudtam belelapozni, mert már dobtam is postára. S tudom érzem, hogy nem Tőlem volt. S mindezek után hat múlt öt perccel, elmentem MET-be bibliaórára. Kellett a lelkemnek. Kellett a feeling, de nem is az, hanem a közvetlen, szemben lenni Istennel. Hallgatni amit mond, amit üzen a lelkészen keresztül. Hála. Efézus 6:1-4 ig. Engedelmesség a gyermekek felől és az apai nevelés felelőssége. Erről volt szó.
Hm... Volt egy nagyon jó példa arról, hogy hogyan tudunk nevelni. A kis gyermeket még könnyebb, neki még elmagyarázhatod, hogy ha hideg van akkor vegyen fel sapkát és előbb utóbb megérti. Egy húsz éves meghallgatja az intelmeid, de már nem biztos, hogy meg is fogadja és vesz fel sapkát. S van olyan is, amikor egy 93 éves mamika mondja a 70 éves fiának, hogy ne felejtsen el sapkát sálat venni. Érdekes volt végiggondolni, kivel mit lehet. S nekem ez már a felsőben sokat számít. Egy hetedikes és egy ötödikes teljesen más.
Végül hétkor végeztem s Tibi keresett már, csak nem hallottam, Megkérdezte, merre vagyok, mert ő hazahozta édesapát a favágás után. Felajánlotta, hogy megvár, vagy bejön értem. Ez utóbbi volt. Sajnáltam, mert tudtam, hogy fárad, de azt is tudtam, hogy a tegnapi nézetes eltérésünk után, szüksége van neki és nekem is, hogy ne csak telefonon beszéljünk. Mit mondjak erre? Azt, hogy tegnap nem gondoltam volna, hogy ma így fog végződni. Kegyelem és hála...
Hála Tibiért, hála a favágásért, hála a szakdoga leadásáért.
Istennek nincs lehetetlen. Nincs.
Ami még ma újból a szívembe íródott: "Akinek nincs bölcsessége, kérje Istentől, aki készségesen adja." Ámen
Megjegyzések
Megjegyzés küldése