Nem ragaszkodom a dolgokhoz.... a szemetes lapát esete... kicsit szomorú, de tanulságos szösszenet..

Ismét elfáradtam és még csak hétfő:) .. kicsit úgy érzem, hogy túl terhelnek, összepréselnek és nem hagynak élni és még csak szeptember 15 van!!!!

Dehogy a címre,a ragaszkodáshoz térjek : érdekes, azt gondolná az ember hogy könnyen le tud mondani dolgokról és mégis gyakran kezdjük úgy a mondatot, hogy: ÉN. Én vettem, én dolgoztam, én készítettem, én ... enyém... 

Ha nem velem történik, el sem hiszem. Ma megláttam a "csodálatos" szemeteslapátomat, amit még anno vettem és az idén eltűnt a termemből. Egy egyszerű szemetes lapát, jó funkciót tesz, mert a munkám szeméttel és kosszal jár, és szükséges, hogy néha valami kiborul vagy éppen nyiszálunk, akkor ez kéznél van. Mivel az idén két hete már, hogy enélkül a csodálatos lapát nélkül éljük mindennapi rajz óráinkat, mert eltűnt tavaly év vége tájékán,  úgy döntöttem beruházok: vettem egy újabb csodálatos szemetes lapátot. Azt gondoltam, megéri. Ma be is üzemeltem. Erre jönnék haza egy precedens után du-n négykor, amikor megpillantom a régi lapátom az egyik takarítónál. Persze, hogy ott díszelgett rajta a termem száma és tudtam bizonyítani, hogy ez bizony az ÉN szerzeményem. TYŰŰŰŰ Mekkora tévedésem volt. Mert bár az enyém volt, ez nem vitás és  nekem is szükségem lett volna rá. DE! Nincs mentség, mert a fáradtság nem lehet mentség, erre ahogy ehhez a szemeteslapáthoz ragaszkodtam. Egy lendülettel el vittem és közöltem: ez az én lapátom, rajta van a terem számom, én vettem és én használom. Sarkon fordultam és elhelyeztem a régit lapátot az új mellett a termemben. Szegény takarító: nem győzött csodálkozni. Mit hőbörög itt ez?

Mindezek után diadalittasan bevonultam felvenni a cuccom és már készültem haza, amikor egy ismerős mondatom csengett a fülemben, vagy inkább a szívemben, vagy nem is tudom honnan tört elő belőlem. Talán mégis a szív falába van valahova vésve, mert a diákjaimnak ezt szoktam tanácsolni, oda véssék ezt a pár szót: ne ragaszkodjanak dolgokhoz. S mikor ez a mondat, így a diadalittas visszaszerzés után az  értelmemig kúszott, azt hiszem egy szinten éreztem magam a lapát szintjével. Oda mentem a takarítónőhöz és elnézést kértem és mondtam: ott a lapát használják egészséggel, nem ragaszkodom hozzá. Persze, szegény mit mondhatott volna, vesz majd az ő fizetéséből. :SS Ez így történt szó szerint. 

S hogy miért is írtam le? Mert mikor már a kerékpáromnál jártam, oda lépett és ő is elnézést kért. Nekik is nehéz és nekik sokkal kevesebből, mint nekem. :S 

Ami megtörtént azt már nem tudom kitörölni, egyet azonban tehetek, igyekszem sem a lapátomhoz sem máshoz nem ragaszkodni. ÉN is csak használatra kaptam, mind az erőm, mind a tudásom, a képességemet. Mégis néha nehéz elengedni, legyen az bármi.... akár még csak egy szemetes lapát is...