Pont, pont vesszőcske - néha nem kell magyarázat.

 Hétfő hajnal van már fél négy felé kúszik az idő. Valószínúleg most is túlpörögtem, azért ücsörgök már fent. Nem megy az alvás. Amikor már fél órája ide oda forgolódok akkor már tudom, hogy ez így nem fog menni. 

Gondoltam, ha nem is olyan rendezetten vagy frappánsan törnek elő a fejemből az események, mégis megszabadulok tőlük azzal, hogy leírom ide őket. 

Egy egész hónap óta írtam ide és azt hiszem, hogy legalább kettő hónapnyi eseményt zsúfolódott bele. 

Egyszerűen brutális, döbbenetes. 

Sokszor volt már hogy egyszerre egy időben több mindenre kellett koncentrálni vagy nagyobb mennyiségú feladatot megoldani, de most valahogy minden egyszerre. A legnehezebb vagy legfigyelemigényesebb feladat mindeközben, hogy hogyan fajsúlyozom, hogyan kerülnek előtérbe és háttérbe a különböző események. Mi az ami fontos, mi az ami csak éppen vagy egyáltalán nem résztveendő. 

S most le kell ide írjam, bár szégyen nem szégyen- a hétvégéker mindig van valami program. Kicsit úgy érzem magam mint a barátném gyerekei amikor csak szeretnek otthon lenni és nyomni a kütyüt. Szeretnék én is itthon lenni és bár ha nem is a kütyüt nyomni, mégis egyszerűen élvezni az itthonlétet. 

A nagy igazság az, hogy nem árulok el titkot mert valószínűleg mindenkinél így csapódik le, hogy ha sok a tennivaló, ha sok a megjelenni kell időszak, akkor az otthoniak szorulnak háttérbe.

Szombaton is így jártam, hogy inkább nem mentem el egy két órás programra csak hogy itthon haladjak. Haladtam is, aztán délután jött valaki s úgy gondolta, hogy ő viszont szeretné megosztani az ő lelki dolgait és már nem is tudtam dönteni, hogy nekem most ez nem megy, nekem erre most nincs kapacitásom. Kicsit bunkónak tűnhet, de van okom rá, amiért így éreztem. 

Aztán jött a tegnapi nap. Ezt is le kell írjam ide, mert nem hiszem el, hogy milyen érzések törnek elő néha belőlem. A gyülibe kitalálták, hogy szombaton legyen kertrendezés és természetesen aki nem bír vagy szeretne ez előbbit tevékenykedni, annak ott a második opció: az én kedvencem: a főzés. Tyű! 

Nos ez egy külön műfaj és egy külön válfaj is egyben - főzés és tevékenykedés, ráadásul a vendéglátás. 

Egy harc dúl a lelkemben. Minden porcikám tiltakozik ellene. Az az őszinte igazság, hogy ez nem is az én asztalom, nem az én műfajom. A bálra is rendeltem a kaját két személyre, nem pedig készítettem. 

No. Ez valóban nem tudom, hogy honnan ered. Gondolok itt még az epe mizériára hogy nekem ezek lassaan lassan lekoptak az életemből, aztán gondolok itt ara, hogy nincs türelmem az emberekhez. Szégyen de ez a küszöb elérte a határt. Egész héten ezt csinálom, egész héten alig tudom mostanában az egyensúlyt megtartani a testem lelkem és munka között. Lehet ezért is ébredtem fel ilyen hamar. 

Még nem tudom hogy fog megoldódni a dolog. Egyenlőre parkoló üzemmódba teszem magam. Valószínúleg most sztornózom magam. T. dolgozni fog nekem van délelőtt is dolgom délután pedig szerintem én is elteszem magam. Péntekre szerettem volna kirándulni, de má rahhoz sincs kedvem. Jó lenne itthon haladni azokkal amik csak tolódnak. 

T. vett nekem egy topjoy-t, - sosem iszom ilyesmit- a lényeg, hogy a kupakjában ez volt az üzenet: törődj a lelkeddel. Ismét ledöbbentem. Ez lesz a héten az egyensúly tartásának a megoldása. Törődni a lelki dolgokkal, hogy a többi a helyére kerüljön. 

Holnap angol verseny, csüt pedig rajz. Mindkettő. Inkább csak ennyit írok pont. Isten tudja. Neki adok mindent. Mindent. Még kicsit szunyókálok, mindjárt négy óra.