Láthatatlan dolgok a zoknis fiókban

 Nyár végi nagy rendszerezést tartok apró részletekben. Rájöttem, ha nem egyszerre ugrok neki, hanem egyik héten az egyik helyiség másik héten a következő, akkor sokkal jobban haladok, mintha mindent szeretnék egyszerre lebonyolítani. Na ez így nem igaz mégsem. A héten a ruhás szekrény volt soron. Minden évben igyekszem rendszerezni, hogy átlátható legyen. Ma elérkeztem a zoknikhoz. Mit írjak?

 Szerintem a zoknis fiókokban láthatatlan manók laknak. Vagy egy -egy pár hiányzik, vagy nem is tudom... mindig olyan jó amikor a végére érek és mindig megfogadom, hogy nem veszek feleslegesen és bla bla... s most is pl a boka és térd neylon zokniam között szerintem háború zajlódott le, mert egy az egyben kidobnám őket szívem szerint. Itt egy kupac, ott egy kupac, aminek különböző rendeltetései vannak: kuka, másnak odaadni, ez még jó lesz és ezt mindig használjuk, valamint az ünneplő kategória. Ez normális dolog?:))) A nyáron odáig fajult a dolog hogy edzeni nem egyforma zoknit vittem. Az árnyalat és a márka megegyezett, de mivel pártalanok voltak sajnáltam őket a kukára ítélni, hiszen még jók. Edzés közben pedig csak én látom. Na mindegy... 

Ha csak ennyi baja lenne a világnak, szerintem mindenki örülne. 

Ha kinézek az ablakon az ősz jelei már ott sürgölődnek a szomszéd kukorica földjén. A levelek egyre halvény zöldebbek és sápadtak szárazak, a címerei még büszkén az égnek merednek és elviselik a nappali hőséget. Azonban a szárak alsó része már lassan színeződik elfele. S mintha a szomszédos parókiát és a templomot az ősz tiszteletére festették volna sárgára, úgy díszelegnek a délutáni napfényben. E látvány tükrében adok hálát Istennek, hogy erre a földre születtem s itt élhetem az életem. Szeretem. Már az időjárás is kegyes, nincsenek elviselhetetlen hőségek, hanem mezítlábas kellemes mediterrán jellegű nyár vége. Hozzáteszem: zoknimentes:) 

Kicsit a betakarítás az télre való spájzolós mókusélet van még jelen, minden érik, minden terem s minden arra vár, hogy elvégezze azt amiért teremtetett. S valahol én is erre vágyom, amiért élnem kell, amiért teremtettem, azt betöltsem. A nyáron a rendszerezés és minden mellett a közeledés jegyében is telt, közelebb kerülni ahhoz, aki alkotott. Lerakni és rendszerezni az eddigieket, meghallani, meglátni amit mond, amit mutat. Figyelni Rá, hogy mit akar. Kicsit magányos is volt ezen a téren, nem is utaztam nem is mentem, mégis így a vége felé: megérte. Megérte megpihenni és felkészülni egy új évre.