2020 Nyaralás

Az idei nyaralás Istennel kezdődik és vele szeretném folytatni. 

Az elmúlt években annyi mindennel el voltam foglalva, most csak Vele szeretnék elfoglalva lenni. 

Szeretem, amikor érzem a jelenlétét, amikor megszólít és lelassít és kéri, hogy fókuszáljak rá. Annyi helyen voltam már, annyi élmény ért már életemben és szeretnék még ilyeneket, de mégis a legjobb megtapasztalás, amikor tudom, hogy a helyemen vagyok s ezt tudom hogy olyankor van, amikor érzem a jelenlétét. Mérhetetlen békesség és nyugalom és gyönyörű természet vesz körül, az Őt dicsőítők és az Őt szeretők és ezt sugározzák, de az egész természet ezt sugározza és ez árad belőle. Egyszerűen olyan mintha kézzel megérinthetnéd. S ilyenkor csillapodik le a lelkem és töltődik fel. 

Az idei nyár az erről szól, sehova nem is vágyik a lelkem csak az Ő jelenlétébe az Ő közelségébe, ahogy a 63. Zsoltáros mondja. A régi jól bevált mondás: mintha töltőre kerülne az egész lényem. Ilyenkor a gondok, a problémák, a feladatok mind mind eltörpülnek, hiszen ki vagyok én, hogy aggódásával akár egy arasszal megnagyobbítja a termetét. 

S ennek tükrében mind lelki mind fizikai téren méregtelenítés van. Megtanulni elengedni a dolgokat, továbbadni és nem ragaszkodni földi dolgokhoz. Húúúú de könnyű kimondani és leírni, de amikor jönnek a tények. Azt vettem észre az utóbbi időben, hogy bár már nagyon sokat elengedtem még mindig vannak dolgok, amik az "enyémek" amiket görcsös marokkal szorítok, habár egyszer itt hagyom majd és kitudja kire és hova kerül. Nos, nem egészen  egyszerű ez az elengedés téma, de a következő 6. hét kihívása ez. A legnagyobb kihívás a súlyfelesleg elengedése. S újra mozogni és élvezni a futás és biciklizés, mozgás örömét. S mindezek felett még a vízfogyasztás is a porondon van. Ez a nyaralás vizet inni. :)))) Hát ... sosem gondoltam volna, hogy ide jutok. 

Szeretem Istent, ahogy vezet, terel, ahogyan megmutatja mikor mit. A barátnémat követve elkezdtem olvasni: választottam egy régi könyvet a polcról, egy angol és egy magyar nyelvűt. Gondolom egyértelmű, hogy keresztény íróktól: az imáról ír az egyik , a másik egy keményebb téma: családfánk titkai. Mindkettő építő s mindkettő mélyen megérint. Az első azért, mert az imádkozási 'szokásom" az utóbbi időben lanyhult, ellaposodott, s teljesen újra éledek. A másik pedig azért mert olyan perspektívát mutat meg az életről, ami önmagamtól nem tudnám elképzelni sem. 

A távlati terveket időközben leírom majd és jó, hogy újra nyár van:)