Visszavonhatatlan...
Vannak mondatok vagy kérdések, amiket szívesen visszavonnék ha tehetnék utólag.
Bár igaz, hogy nem tudom, hogy mi lesz a következmény sokszor, vagy lehet, hogy így is kell lennie, mert ezek nélkül a "visszavonni kívánt" mondatok kérdések nélkül nem derülne ki sok minden.
A mai ilyen rövid, de annál inkább érzékenyen érintő ilyen beszélgetés tanulságos volt a számomra.
Először is túl sokat agyalok és most is inkább imádkoznom kell. Érzem.
Tegnap sikerült jót futnom és ma így is indultam el, hogy sikerült magam utolérnem és bla.. bla.. amikor úgy érzi az ember, hogy halad.. és ekkor B. L. nem igazán dolgozott... már órák óta csak "rimánkodni kell" neki, hogy csinálja, haladjon és .. na ehhez néha nincs affinitásom. Ma viszont mivel kevesen voltunk és próbáltam egy két dolgot a krétában is megvalósítani, így az történt, hogy motiválni igyekeztem, hátha nekilódul és valamivel többet hoz ki magából.
A kérdés az volt, hogy gyermek korában nem kapott filctollat vagy valamit amivel szeretett rajzolni? s a válasz nem. Erre, hogy hogy nem jött a kérdés: apukád mivel foglalkozik? - gondoltam hátha valami szakember... de a válasz az volt.
- Semmivel.
- Hogy, hogy kérdeztem.
- Már semmivel. Nem él apukám.
Teljes megdöbbenés.
- Ne haragudj nem tudtam, már régen nem él? - jött a nem jelzett kérdésem.
- Nem, valamelyik szerdán halt meg.
Ekkor már teljesen kész lettem. Sírt ő is és én is könnyes vagyok még most is. Tíz éves és fel sem tudom fogni mit élhet át. Nem ismerem, s nem ismeretem a családját, de Isten a szívembe helyezte őket, hogy imádkozzam értük. S most az jutott eszembe, hogy a böjt alkalmával a reggeli áhítatban arról volt, szó, hogy segítsünk azon akit Isten elénk hoz. Nos, azt hiszem, meg van kit hozott elém. Még nem tudom, de Ő már tudja, hogy hogyan...
ezen a területen amúgy is van mit tanulnom. Tibi is mindig olyanokat mesél, hogy miket tesz, hogy elcsodálkozom... elcsodálkozom és eszembe jut az ige a kecskékről és juhokról, arról, hogy ennem adtatok és innom adtatok...
Bár igaz, hogy nem tudom, hogy mi lesz a következmény sokszor, vagy lehet, hogy így is kell lennie, mert ezek nélkül a "visszavonni kívánt" mondatok kérdések nélkül nem derülne ki sok minden.
A mai ilyen rövid, de annál inkább érzékenyen érintő ilyen beszélgetés tanulságos volt a számomra.
Először is túl sokat agyalok és most is inkább imádkoznom kell. Érzem.
Tegnap sikerült jót futnom és ma így is indultam el, hogy sikerült magam utolérnem és bla.. bla.. amikor úgy érzi az ember, hogy halad.. és ekkor B. L. nem igazán dolgozott... már órák óta csak "rimánkodni kell" neki, hogy csinálja, haladjon és .. na ehhez néha nincs affinitásom. Ma viszont mivel kevesen voltunk és próbáltam egy két dolgot a krétában is megvalósítani, így az történt, hogy motiválni igyekeztem, hátha nekilódul és valamivel többet hoz ki magából.
A kérdés az volt, hogy gyermek korában nem kapott filctollat vagy valamit amivel szeretett rajzolni? s a válasz nem. Erre, hogy hogy nem jött a kérdés: apukád mivel foglalkozik? - gondoltam hátha valami szakember... de a válasz az volt.
- Semmivel.
- Hogy, hogy kérdeztem.
- Már semmivel. Nem él apukám.
Teljes megdöbbenés.
- Ne haragudj nem tudtam, már régen nem él? - jött a nem jelzett kérdésem.
- Nem, valamelyik szerdán halt meg.
Ekkor már teljesen kész lettem. Sírt ő is és én is könnyes vagyok még most is. Tíz éves és fel sem tudom fogni mit élhet át. Nem ismerem, s nem ismeretem a családját, de Isten a szívembe helyezte őket, hogy imádkozzam értük. S most az jutott eszembe, hogy a böjt alkalmával a reggeli áhítatban arról volt, szó, hogy segítsünk azon akit Isten elénk hoz. Nos, azt hiszem, meg van kit hozott elém. Még nem tudom, de Ő már tudja, hogy hogyan...
ezen a területen amúgy is van mit tanulnom. Tibi is mindig olyanokat mesél, hogy miket tesz, hogy elcsodálkozom... elcsodálkozom és eszembe jut az ige a kecskékről és juhokról, arról, hogy ennem adtatok és innom adtatok...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése